Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Első randi egy elsőrandissal

2021.11.21. 17:02

Mese C-ről.

Szintén már néhány éves történet, igaz, akkorra már túl voltam egy-két csetes ismerkedésen. Egy délelőtt akadt egy kis üresjárat a melóban, unatkoztam kicsit és csak úgy, tényleg céltalanul beléptem kedvenc csetelős oldalamra. Nem kerestem senkit, csak írtam egy-két, humorosnak szánt mondatot némely szobában (na jó, lehet, hogy nem sziporkáztam, de ki emlékszik már erre :)). Néha-néha rámklikkelt valaki, beszélgettünk egy keveset, semmi több. Az egyik kedves érdeklődő hölgy azonban kitartóbb volt, érezhetően ismerkedés céljából volt a neten. Kedves voltam vele, ő pedig egyre közelebb húzódott a virtuális székével a virtuális térben. Kiderült, nem is lakunk egymástól túl messze, ő egy alig néhány km-re lévő faluban élt a családjával. Nem húzom tovább, gyorsan peregtek az események, másnap déltájra megbeszéltünk egy ismerkedő randit, mert ő úgyis jött be a városba valami üzleti ügy dolgában. A vasútállomás közeli parkolóban találkoztunk. Miután nem szeretett volna beülni valami vendéglátóegységbe, maradtunk a kocsimnál. C elmesélte, a férje is a városban volt aznap, sok errefelé az ismerősük is, szeretné kerülni a kellemetlen szituációkat. Megtudtam róla, hogy a férje volt az első férfi az életében. Korán hozzáment, érkezett a két gyerek (mennyire tipikus történet a cseten kikötő, bő harmincas, elhanyagolt asszonyoktól!), akik már középiskolások voltak. C azt is elmesélte, most már hogy a gyerekek nagyobbak, kicsit szeretne kimozdulni otthonról. Talán azt kívánja pótolni, amit elveszített a korai házassággal: a kalandokat. Bevallása szerint csak egy-két zsákutcának bizonyuló randija volt, a férjén kívül soha nem feküdt le még mással.

Ha már kocsiban ülünk, diszkrécióra van szükség, úgyhogy mondtam neki, ne maradjunk a forgalmas belvárosban. Elhajtottunk  hát a közeli erdő szélére. Arra kevesen is jártak, de - lévén téli időszak - a kocsi szélvédői is hamar párásodnak... C nem ellenkezett. Akkor sem ellenkezett mikor beszélgetés közben - talán éppen a viszonylag intim környezet kínálta bátorítás okán - megfogtam a  combját, majd simogatni kezdtem. Elhallgatot, majd zavartan megpróbált mosolyogni, de a kezemet nem tolta el. Ezt bátorításnak vettem, úgyhogy felé hajoltam, hogy megcsókoljam. Kissé elhúzódott, de átkaroltam, hogy magamhoz öleljem. Ekkor már ezt is hagyta, megcsókoltam és visszacsókolt. Egyre bátrabban simogattam, bár a melléről először eltolta a kezem. Hátulról nyúltam a nadrágjába, éreztem a tangája szélét, az ujjammat kissé lentre dugtam és kalandoztam vele a popsiját közelítve. Ekkor megcsörrent a telefonja. Kissé ingerülten szólt bele, arról beszélt nem ér rá és ne zavarja most. Mikor letette a mobilját, megtudhattam, a férje hívta, aki - mivel úgyis mindketten a  városban voltak - közös ebédre invitálta. Én éreztem kínosan magam... Annyira persze nem, hogy elillanjon a vágyam, így ott folytattam, ahol abbahagytuk. Vagy talán kicsit rámenősebben, vadabbul, mert az előzmények miatt érezhettem, hogy én most fontos vagyok. Most már félretoltam a gyengéd elelnállást és csókolózás közben a pulóvere alatt kutakodtam. Nem volt rajta melltartó és a kezembe vehettem tényleg formás és még az anyaság után is kemény melleit. Talán valóban túlságosan is rámenős, erőszakos lehettem, mert C halkan csitított:

- Ne ilyen mohón...

Értetlenül nézhettem rá, mert így folytatta:

- Majd én megmutatom, jó?

Hagytam neki. C átvette a kezdeményező szerepét. Most ő hajolt át hozzám a sebváltó fölött. Először hosszasan szájon csókolt, majd a nyakamat becézgette ajkaival, kezét bedugta a pulóverem alá, a melkasomat simogatta nagyon lágyan, majd a hasamat. Közben végig finoman csókolgatott. Ahogy egyre lentebb simogatott, elérkezett nadrágszíjamhoz. Felnézett és szinte súgva kérdezte:

- Lehet?

Én csak bólintottam, szólni nem bírtam. Kigombolt, majd becsisszantotta a kezét. Simogatta, nyomkodta, közben csókolta a számat, majd lehajolt és a hasamat is. Ezt már nehezen lehetett csak úgy elviselni, önkéntelenül emeltem meg az ágyékomat. Emlékszem, elmosolyodott, tudhatta, mit szeretnék - ezért huncutul felém villantotta szemét, majd a szájába vett. Nagyon finoman, ügyesen csinálta: nem kézzel, csak az ajkaival. Sajnos csak néhány másodpercig tartott az egész, úgy tűnt, csak valami petting részének tekintette az orális kedveskedést. Én viszont már addigra teljesen be lettem fűtve, ennyi nem volt elég. Ezt meg is kellett mondanom:

- Most már...kérlek, folytasd!

És C folytatta. Nagyon széppé téve a napomat, engem pedig elégedetté. :)

Rövid pihegés után és közben még ölelkeztünk. Visszavittem a  városba. Mondtam neki, írok majd, de várom az ő jelentkezését is. Röviden köszönt csak és szégyenlősen elsietett. Úgy tűnt, röstelte magát, hogy már az első randin... De egyáltalán nem néztem le emiatt, inkább jó érzések voltak bennem.

Mikor kilépett a kocsiból akkor néztem csak meg az órámat: kevesebb, mint egy óra telt el azóta, hogy a vasútállomáson találkoztunk...

 

Az sem utcse szempont...

2021.10.16. 13:33

 

kati_045.jpg

Mese B-ről.

Sok ével ezelőtt történt, kezdő voltam még a cseten, előtte voltam az első találkának. Csupa lehetetlen beszélgetés, melyek során érdekes, vonzó, izgalmas nőket lehetett megismerni, akik azonban hozzám képest a világvégén laktak és én, családos emberként azért ha bele is feccöltem akkoriban heti néhány órát a témába, arra nem vállalkoztam volna, hogy egy vakrandi kedvéért százkilométereket utazzam. Ezért is örültem, mikor sikerült hosszabban elbeszélgetni egy hölggyel, aki a szomszéd kisvárosban lakott. Elvált, jó harmincas, nálam kicsit idősebb nő volt. A korkülönbség furcsa módon nem hátrányként hatott rám, inkább izgatólag. A beszélgetés során hamar kiderült, nem akar zsákbamacskát árulni: nem társat keres, hanem szexpartnert (ez megnyugtatólag hatott rám) és ő nem egy modellalkatú bombázó, hanem rendesen molett, ha nem is kövér (ettől csöppett elszontyolodtam). Ugráltam a forró kása körül, buta kérdéseket is feltehettem, de az érdeklődés azért kölcsönösen meg  volt. Úgy éreztem, nem valószínű, hogy fogunk találkozni, de abban a pillanatban jól esett a pikáns, éteri flörtölés is.Ahogy visszaemlékszem, zavarhatott a molettsége, arra gondoltam, miért akarnék egy túlsúlyos nővel találkozni. Viszonylag kezdő csetesként - talán azért, hogy nyugtassam magam egy esetleges pozitív válasszal - feltettem neki a legidétlenebb kérdést:

- De azért szép vagy? Úgy értem, szép az arcod? Tudod, az nekem fontos...

(Utólagis, csak gratulálni tudok magamnak az ilyemihez...:))) A válasz sokkal gyakorlatiasabb volt az én idealista ábrándozásaimnál:

- Szép? Mi a szép? Catherine Zeta-Jones biztosan szép. Vagy a tengerpart, az is szép lehet. Én nem vagyok szép, szerintem. Viszont remekül szopok. Az sem utcse szempont, nem?

Bumm, ez hatott. Nem mertem volna ilyen lényegretörő lenni, de ő tudta, mit akar. Azt is elárulta, neki az is kell, hogy őt - ismét idézem - kinyalják.Holnap ráérek, mondtam ezek után. Az neki nem volt jó, de harmadnap megfelelt, amit meg is beszéltünk. Az vesse rám az első követ, akinek egy ilyen igéret nem kelti fel az érdeklődését! Induláskor még rátelefonáltam. B (azaz Ő) jelezte, ha viszek valamit, az egy üveg édes Merlot legyen. Na mondom, édes vörösbor, az meg mi? Azaz nem mondtam, nem akartam zaklatni a véleményemmel, végülis azt vittem neki. Az kocsim után ez volt a második ok, hogy aznap este nem ittam semmit. :)

Mikor beléptem, tényleg egy dagadt csaj várt. Na jó, nem dagadt, molett, de tényleg az volt. Az arcberendezés nem ronda, nem is istennői, de az elment. Zavarban voltam, leültünk a kanapéra beszélgettünk, semleges témákról, aztán, talán oldandó a hangulatot szóba hozta a pasijait. Lehet, hogy ez szerencsés téma ilyenkor, nekem nem jött be. Talán egy félóra elteltével felállt előttem és azt mondta, akkor most csókolózzunk. Most is képes volt meglepni a gyakorlatiasságával. Pillanatra elgondolkodtam, de aztán beláttam, végülis ezért jöttem, nem? Némi testiség... Felálltam én is.

A csókja jó volt, izgalmas és aktív. A lenge felsőjén át éreztem az oldalát, ahogy átöleltem. Meglepett, annak ellenére, hogy molett, milyen feszes a bőre, nagyon jó volt simogatni. Ő sem maradt tétlen a kezeivel, elkezdte kicsatolni az övemet. Mikor azzal végzett, épp tette volna be a kezét az nadrágomba, amikor valahogy mérleget vontam: igen, ez nem lenne rossz, de a második felvonáshoz valahogy nem volt igazán kedvem ezzel a nővel. Ahhoz egy nőnek igazán vonzónak, illatosnak kell lennie számomra, hogy én orálisan kényeztessem. B szagával nem volt gond, bár inkább csak semleges. Viszont arrébb volt az én zsánerképemtől. Nem szép dolog, de megfutamodtam. Szóltam, itt hagyjuk abba, majd leléptem.

Hát így nem sikerült az első csetes vakrandim.

Csetelünk

Címkék: csetponthu

2021.10.13. 17:25

juc_sex3.jpg

Csetelni sokan, sokféle indítékkal szoktak, ezzel nyilván nem mondok semmi újat. De a legtöbben, úgy gondolom, valamiféle valós vagy elképzelt partnerfelkutatási szándékkal csevegnek a neten. Nem véletlenül nem társkeresést írtam, hiszen a paertnerfelkutatás/keresés ennél némileg tágabb kategória. A lényeg, hogy a legtöbb csetelő szexuális alapú motívációinak engedve kezd el pötyögni. Sokan persze csak valamiféle aberrált vágyat elégítenek így ki, ténylegesen nem is keresik a valóságos találkozás esélyét, egyszerűen csak jólesik nekik, ha közölhetik beszélgetőpartnerükkel, nekik mekkora és mit művelnének vele, webkamszex, stb.. Ha tényleg akkora lenne, ha tényleg működne, ha tényleg - na mindegy.

Nem kívánnám az egész csetes társadalmat bemutatni, mert azt nem ismerem. Csak egy egészen kis szeletét. Akikkel találkozhattam. Vagy csak a hálón, vagy telefonon is, vagy pedig a való életben is.

Úgy képzeljük egyébként, csetelni direkte csak csetes oldalakon lehet. Ugyan! Csetelni ott lehet, ahol beszélgetési alkalom nyílik. Akár egy inernetes játékon is. Az első ismeretségemet éppen egy ilyen oldalon "szedtem össze". Valszeg nem csak mi melegedtünk össze ott a honlap rendeltetésszerű használata közben, mivel egy idő után az oldal üzemeltetői is rájöttek, náluk nem csak a játék játszik. Mikor jóval később, hosszú szünet után újból ellátogattam az oldalra, azt már részben közvetlen társkeresőként működtették. Az igazi csetes kalandok persze az igazi csetes oldalakon kezdődhetnek, aholis érdeklődési körünknek megfelelően különböző "szobákban" gyűlhetünk össze. Akit persze az erotika érdekel (hiszen pajzán kalandok szerepelnek a blogom alcímében!) az valami szex-szobába ugrik be rögtön. Öreg hiba! Millióan vannak ott, elsősorban komolytalanok. Vagy épp ugyan komolyan vehető potenciális partnerek, ők azonban már olyan sok aberrált fazonnal találkoztak az adott szobában, hogy érzékenyekké válnak és könnyen általánosítanak, egy-két mondat után bennünket is végérvényesen leírhatnak. Máshová kell tehát menni. Persze nem valami túlontúl elvont tematikus szobába (főzőcske, de okosan; a horgolás fortélyai; séták a pomázi erdőben, stb.), hanem valami jó kis semleges helyre: harmincon túliak, Budapest-szoba, Kecskemét-szoba, ilyesmik. Na, szépen elkezdve az ismerkedést (alkalmas, figyelemfelhívó, de nem túl harsány nicket választva az ismerkedés megkezdését a hölgyek is szívesen magukra vállalják!), hamar kiderül, kik azok, akiknek érdemes ilyen helyekre látogatni: bár nem kizárólagosan, de óriási lehetőségeik vannak azoknak az uraknak, akiket érdekelnek az oylan férjezett, 35 és 40 közötti hölgyek, kik még korán, huszas éveik elején nekiláttak a gyereknevelésnek és porontyaik felcseperedésével pótolni szeretnék, amit fiatalon nem tettek meg. Figyu, ezek a nők fiatalok, kívánatosak és szerelmesek akarnak lenni! Aki pedig nem akar szerelmes lenni közülük, szexelni az is fog veled!

Írni fogok róluk!

süti beállítások módosítása